Nagyon boldog, békés, meghitt Karácsonyt kívánok mindenkinek. Amikor kiléptem éjfélkor a kapun az éjféli misére, meleg szellő csapott az arcomba, 25.-én napközben 20 fok celsius. Tavaszi idő. Nem emléxek még ilyen karácsonyra...
Na ez egy nagyon súlyos film. A dán rendező sem egy könnyű eset, aki képes olyan párosításokra, hogy egy villamos székes kivégzést musical műfajában elmesél (Táncos a sötétben) attól túl sok jót ne várjunk. :) Szóval Lars mester 2 év kihagyás (depresszió) után brutálisan tért vissza ezzel a filmmel:
Az antikrisztus egy tragédia feldolgozását meséli el egy férfi és egy nő különös kapcsolatán keresztül, amelyben a férfi (Willem Dafoe) terapeutaként és egyben társként próbálja kirántani a nőt a mélypontról, mely egy mélységes lelki gödör, ennek feltárása során mi magunk is bejárjuk a pokol bugyrait (női természet), közben láthatjuk, hogy feszültséget kelteni és fokozni, megijeszteni és elborzasztani nem feltétlenül zombikkal és idegen lényekkel, hanem legjobban az emberi természet bemutatásával lehet. Kiválóan jelenik meg az őrületet, naturális jeleneteken keresztül, magunkban érezhetjük a fájdalmat először cseppenként, majd vastag sugárban is. A racionális gondolkodás csődöt mond. Bizarr jelképek jelennek meg sejteni lehet, hogy valami végtelenül rossz és gyötrelmes történik. Igazi filmes csemege, így a sekélyes Zombieland után (bocsánat, hogy egyáltalán egy postban említem vele) igazán kontrasztos és megmutatja, hogy milyen mélységek is lehetnek egy filmben.
Az első gondolat a film megtekintése után (nem csak bennem) de az volt, hogy hogy a francba lehet egy ilyen jó előzetes, kedvcsináló után a film ennyire vacak?!?! A Zombis filmeket lehet utálni és imádni, én inkább az utóbbiakhoz tartozom, de a Zombieland valahogy kisiklott. Pedig olyan jól kezdődött a szabályok lefektetésével... meg a bemutatója is olyan jó volt, hogy én először moziban akartam megnézni, aztán milyen jó, hogy mégsem ott ejtettük meg.
A zombis filmeket két csoportra osztom: 1. Drámai, komoly, szenvedős, életben maradós, menekülős szörnyűséges (28 nappal később, 28 héttel később, élőholtak hajnala, I'm Legend, stb... ) Ezek kihozzák a nézőböl a rettegést, félelmet, sok klasszikus horror készült és merített ebből a megközelítésből régen. Menekülős, elbújós álmaink vállnak valóra és teljesednek ki ennél a típusú filmeknél. Jó lenne elszaladni attól a megmagyarázhatatlan szörnyűség elől ami testet ölt a műfaj ezen osztályánál tételesen a zombikban. Aztán a szörnyűséget néhol sikerült addig fokozni, amig a groteszk át nem csap szinte már vígjátékba, hiszen a végtelen rossz és a végtelen jó, valahol már szinte egy és ugyanaz lehet... emlékezzünk csak az Evil Dead II (igazi Sam Raimi klasszikus) hintaszékbe lerogyós részénél a szék összecsuklik ekkor az őrület határán lévő főszereplőt kinevetik a polc könyvei és a szarvas trófea. Annyira mély és groteszk, hogy ebbe a szörnyűségben szinte nekünk is kedvünk támad nevetni...
2. Vígjáték, paródia, szórakoztató, nevetős habkönnyű játékos felüdülés mely inkább az újabb filmekre jellemző, amikor már annyi bőrt lehúztak a fent említett első csoportról, hogy új nézőpontot, stílust váltottak többen és igenis jót tett a műfajnak ez az új megközelítés, már amennyiben jól művelik. (Terrorbolygó, Haláli hullák hajnala)
A Zombieland is a 2. csoportból merítene, de valahogy vérszegény maradt. Jó példa, hogy hogyan NE csinálunk zombis filmet. Így visszagondolok a filmre, unalmas eseménytelen. Nincs egy vezérfonal. A szereplők karaktere kidolgozatlan, erölködős, ülnek a dialógusok. A szereplők tengnek-lengnek az egész filmben, néha megszivatják egymást és magukat, lelkiznek kicsit, de ez az egész olyan sekélyes ... Nincs igazán feszült, szorult rész, nincs egy cél, nincs küldetés a filmben, már várod, hogy vége legyen, pedig amúgy sem hosszú, még másfél óra sincs. Kidolgozatlannak és összecsapottnak érzem és kicsit becsapott is a félrevezető előzetes, ami meg igazán tökös:
De a végén hagy ajánljak kárpótlásul ezhelyett 2 nézhetőt is: Haláli hullák hajnala, valamint a Dog soldiers ami nem zombis, hanem farkasemberes :) de számomra jóval szórakoztatóbb mint a Zombieland.
Az I kísérleti FÉNY party sikere után körvonalazódott, hogy lesz még valami másik hasonló. Igazából nem tudom, honnan kotortam elő de egy nagy kedvencem a Nagy Lebowskiból kedvelt Tökink favorizálta a Fehér orosz nevű koktélt, mivel még sosem próbáltuk, gondoltam itt az ideje. Netről pillanat alatt le lehet rántani a receptet, de nem egy bonyolult ital: 1 rész vodka (mi royalt és kalinkát használtunk) 1 rész kávélikőr (Kahlua, mexikók kávélikőr, a cimkéjén arab utcarészlet, a szó is arabul kávét takar, bár rejtély, hogy hogyan kötött ki mégis mexikóban.) 1/4 rész tejszín (bolti zacskós tejszín, nem felverve habbá! Tejjel is lehet - lehetőleg magas zsírtartalmúval, bár attól hígabb lesz, szóval tejszín az igazi.)
A kész koktél (mint a legtöbbnél) jég alapon nyugszik, kanállal, szívószállal szervírozva elkeverendő, íze leginkább a Baileysre emlékeztet, bár kicsit vadabb, erősebb, durvább, már csak az alkoholtartalma miatt is. Ha kicsit agresszívebbre vesszük, akkor az arányokat nyomjuk el a vodka felé, ha egy szelídebb változatot készítünk, akkor mindenképp több kávélikőrt és több tejszínt adjunk hozzá. Mindenféle változatban kipróbáltuk, igazából nekem egyik jobb volt mint a másik, az eredeti a tuti! :) Érdekes módon hatása nem jött elő több adag elfogyasztása után sem, bár lehet, hogy segítségünkre volt az előtte elfogyasztott zsírosdeszkák és egyéb nassok, tehát szép komótosan fogyasztva több adagot is elszopogathatunk, nem fogunk tőle fejre állni. Megerősödött bennem, hogy Töki pontosan tudja, hogy mitől döglik a légy, nekem nagyon bejött a FehérOrosz! :)
'44 telén, amikor csapataink bevonultak az egy héttel korábbi lángosozós helyszínre ismételten a Krikék rezidenciájába, az I FÉNY tapasztalatai alapján nagyon visszafogott, mérékelt, fogyasztásra ítéltem magam. Itt csak a poharak számánál lehet limitálást végrehajtani, ugyanis - mint előző bejegyzésekből kiderült - a FÉNYt csak húzóra lehet (illik, kell) inni a szénsavazás, buborékolás fázisában, tehát ez nem az a lassan elszürcsölgetős történet. Nos 1-2 óvatos adag elfogyasztása a finom nassok és étkekre ágyazva, valóban nem okoz még semmilyen problémát. A FÉNYben kevésbé edzett és jártas versenyzők elkalibrálhatják magukat, pl. Kirk éppen a maroklőfegyverek katalógusa fölött tartott kiselőadást a torkolati tűzről, amikor hirtelen eszméletét vesztve bealudt, fejecskéjét párnává avanzsált bontott és bonatlan chips-es zacskókra hajtva a nappali kellős közepén a szőnyegen. Érdekes észrevétel, így 2 db FÉNYfesztivál után, hogy sétálásra ösztönzi az embert ez az ital. A rezidencia golfpálya nagyságú udvarán telihold fényébenben bolyongva az ember nyitott lesz a világra és érdekes dolgokat talál: pl. 2 pillepalackban fehér színével ordít a sötét udvaron, a fenyőerdőtöl nem messze...közelebb érve vizsgálgatva ezt Sanyi említi, hogy tej, és azért kell pár napig rothasztani, mert ez elűzi a vakondokokat! :) Tök jó, mindig tanul valamit az ember.
Még a tejrohasztós sztori előtt bolyongtunk az alagsorba, Kirk éppen a hőpisztolyával melengette a falakat és a papírújságokat amikor Dia nemtetszését fejezte ki egy odavetett "Hülyegyerekfelgyujtodazegészházat!!!"-tal. :)
Na de gondolataimat visszaterelve a hirtelen bealvós sztorihoz, valahol ezidőtájt vivott élethalál harcot Kriko és Vili a nappali dohányzóasztalán, ugyanis innen elérve a TV bekapcsológombját akarták azt ki/be kapcsolni. Később Krikoban erről egy kérdés fogalmazodott meg, amit fel is tett nekünk "De miért támadt rám a Vili?" :) Szóval ezért nem szabad sok FÉNYt inni.
Valamikor készült egy egészen kultúrált csoportkép is a nappaliban az eseményről, ezt most jól megosztom Veletek:
Javában benne voltunk a fesztiválozós életvitelbe. (már úgy értem magunkhoz képest, ami tendált kábé előtte a nullához). Az egész a III bajai EFOTT-tal indult, ami valahogy úgy történt, hogy senki nem várt tőle csodát, csak úgy itt volt, csak úgy voltak koncertek és csak úgy, mi valahogy minden áldott este lent lógtunk és hallgattuk a zenéket, ismerkedtünk a bandákkal, előadókkal, kostolgattuk a különböző zenéket és a Kozel söröket. Valahogy, valami itt elkezdődött. Aztán folytatódott azzal, hogy felmentünk (én először) a SZIGETre a nulladik, vagy minusz első napra estére a Tankcsapda jubileumi koncertjére, ami finom volt, bár az EFOTThoz képest jóvalta "nagyüzemibb"és személytelenebb. Az EFOTT sem egy kispályás rendezvény, de valahogy normálisabb, kultúráltabb volt a tömeg. Itt a közönségben is sok pöcs volt, akik át akartak gázolni rajtad előrerohanásokkal, vagy kaptál néha nyakadba sörzuhanyt. Ehhh.. na mindegy. Itt a szigeten akadtunk rá a FÉNY nevű kis kocsma kajibára (egy kis fém tákolmányra), ahol nagyon hiteles arcok mérték a FÉNYt. A SZIGETi FÉNYnyel egyébként sokat foglalkozott ebben az időben az INDEX is. Én már kezdtem azt gondolni, hogy valami bújtatott reklámról van szó.
A FÉNY nem más mint egy szódásüvegbe nyomott vodka és ehhez adnak szénsavat, majd ezt málnaszörpre spriccelve addig kell frissen és azonnal elfogyasztanod, amig felhabzik az egész. A szénsav szállítja a mókás vodka-málna buborékokat az agyadig, ezekután bárhol legyél a földön, meg fogod látni a sarki fényt - hangzik a használati útmutató a FÉNY nevű italhoz. K.Kriszti és Kovalic ezt tesztelte ott helyszínen (sziget), de jött az ötlet, hogy idézzük elő ezt házilag is mondjuk nálunk. Nos fogta magát ez a kis fesztiválozós brigád és összejött nálunk egy kisérleti FÉNY partira. Elég jól sikerült rekord idő alatt lenyomni másfél liter vodkából a fényt, ami után elég oldódottan ment a kommunikáció, igaz mindenki egyszerre mondta a monológját és értelmet nem kellett keresni a mondatokba, már akinek sikerült mondatokká formálni szavait. A kis társaság vonult összevissza szobákról szobára, több helységből LIFTek nőttek ki, azonnal csekkoltuk azokat is. Én a hálószobát akartam megmutatni - főleg hölgy vendégeinknek, K.Kriszti a székekről zuhant be néha az asztal alá, de semmi komoly. Eszti a fürdőkád szélén múlatta az idő nagy részét. Finoman szólva kissé szalonspiccessé vált a tisztelt társaság. Az esemény emlékezetes volt, igazából Kovalic volt a legkitartóbb, ő landolt végülis mellettem a hálóban, Krisztám kint ébredt a nappaliban a Díván. Délelőtt valamikor közel a délhez felkeltünk, kis reggeli után délután a fárasztó nap nagy kipihenése következett....
Hosszas időpont egyeztetések sora után, szinte már el sem hittem, hogy valóra válik egy újabb túra. Én a Glockner óta nem is voltam sehol, szinte már szégyeltem is magam emiatt... Skacok sem vitték túlzásba, talán még Endre tartotta a frontot, de többiek is egy héttel előtte egy Triglav kiruccanáson kívül mást nemigazán tudtak felmutatni. A választás a Magas tátrára esett, azon egyszerű oknál fogva, mivel ott még nem jártunk. Valami lightosabbat néztem ki, mivel már jól kijöttünk a gyakorlatból, így a RYSY-ről szóló élménybeszámolók alapján szimpatikusnak tünt. Pláne, hogy Lengyelek Őt sorolják legmagassabb hegyüknek (Szlovák-Lengyel határon van), így nekivágtunk az útnak péntek estefelé. Hely közelébe jutottunk péntek éjszaka (inkább szombat hajnal) némi Bocorka panzió kevésbé bizalomgerjesztő kinézete alapján, már alig hittük, hogy valami nyitva levő panziót találunk hajnali 2kor, amikor csak összejött a dolog. 10 euroért fejenként egy nagyon takaros kis szobát kaptunk, igaz 4 ággyal, mi meg 5-en voltunk, de sebaj. Teraszos kialakításban aludtunk, igen jól. Szombat reggel, pocsék esős időre ébredtünk, némi vacilálás után reggeliztünk délben és út a Rysyhez felé vezető parkolóhoz, eddigre az eső elált így nekivágtunk.
Késő délután felértünk a Rysy házig (2250m) majd aznap már sehova. (Pedig nagyon jó lett volna, mert talán többet láttunk volna a gyönyörű Lengyel túloldalból is)A hátizsákokat jól elmértük, megint mindenki rajtunk kívül ultrakönnyű kis retikülökkel mászkált a mi nagypakkunkhoz képest. Persze mi felkészültünk arra is, hogy matrac és hálózsákba töltjük kint az éjszakát. Hát erre nem kellett volna készülnünk. Jó nagy alvás után reggel (mint előző reggel is) szakadó esőre ébredtünk, ami később megint elállt, ekkor egy svédasztalos reggelit, majd egy pompás panorámás defekálást követően felindultunk a Rysy csúcsára. Ez innen még egy 250 m-es szintkülönbséget jelentett. Vasárnap reggel kb 9:00kor elértük a Rysy csúcsát (2500m) üröm az örömben, hogy a nagy felhőben, ködben sajnos elég sovány volt a látótávolság, pedig nagyon vágytam rá, hogy gyerekkorom óta csodált Morskie Okot megláthassam fentről is innen a Tengerszem csúcsról. Sajnos ez nem valósult meg, ezért még vissza kell jönnünk ide. Jó hangulatú túra volt, utánna napokig tartó izomlázzal :)
A 3-4 napos rendezvény egyik csúcspontjaként, egy verőfényes péntek koraesti tekeréssel tettük szebbé az életünket (és főleg az autósokét, akik beleszaladtak a CM-be a szélvédők mögött itt-ott kis káromkodó szájacskák...). Ekkor már értettem, hogy a rendezvénysorozat részeként startol a kritikus tömeg - rendhagyó módon - a Tóth Kálmán térről az Uránia mozi elől... Most nem csak egy kameraállásból készült a kísérleti kisvideó, fogyasszátok egészséggel. A gurulás után este a lemeztelenített (de még így is nagyon hangulatos!) Uránia moziban adott koncertet a Beshodrom. Mi a műfaja? Háááát... valami cigány, folklór alapokon nyugvó jazzes világzenével talán nem tévedek hatalmasat, viszont nagyon jól kenték... Többen táncra is perdültek bent. Baromi jó atmoszférája volt az egész happeningnek... A fotókért köszönet Körmöczi "Pedál" Janinak! :)
Már nagyon rajtunk volt a motorozás, úgyhogy itt a déli határvidéken kis kanyargós utakon, kis településeken keresztül jutottunk el Szigetvárra, ahol talán Kisváros (gondolom az itt forgatott sorozat után) nevű vendéglátóipari egységben megebédeltünk, majd hasonló szép utakon tértünk haza. (420 km) Húúú, de szép nap volt. - Ja, most ahogy így utólag nézem a "bréking nyúz" annyi, hogy Csabi cserélte a vasát egy Suzuki SV650-re! Ezen a képen itt fönt középen még a yamahával nyomul a kis hamis! :) Itt meg az ugrálós képek sorozathoz egy adalék, a pikantériája csupán annyi, hogy Csui úgy kapta el a pillanatot, mintha a motoron térdelnék! :)
Egy hete Luigiéknál teszteltük Anett új (amúgy tök jól sikerült, csak icipicit folyós, mondhatni kanalazós) receptjeit, akkor abba maradtunk, hogy egy hét múlva nálunk nyomunk egy csalapintázást. Na most ennek jött el az ideje, mivel manapság kiment a divatból a csoportkép, így feltétlenül kellett egyet (kettőt) készíteni, köszönet érte Zsoltinak! Sós zöldfűszeres is volt, ezek elkészültekor azt soknak éreztem a palacsintákat meg kevésnek,(apropó palacsinta: Csabi/Timi szimultánba 3 serpenyőbe nyomták!) De a végén csak minden úgy volt jó, ahogy volt. Tányérok, poharak, székek majdnem elég volt, csisszre kicsit kevésnek bizonyult, de tudjátok hogy van ez... sok jó ember kishelyen is...
A palacsintákba szánt pudingos töltetet én nyomtam még az előző icaka, ugye az is jó volt? Tudom, a Csabinak nem elég édes, de Csabi a kockacukrot is meghempergeti porcukorba, hogy elég édes legyen! :)
Na oké, most ennyi, majd egyszer felturbózzuk ezt a partizást, hogy minden szobába zsúfolásig legyen embertömeg.. Akkor majd szobánként lökünk csoportképeket... ;)
A csoportképet nem zavarták a bútorok, mivel az adott szobában az egyetlen fellelhető bútor sem látszik, mivel az az a bizonyos kanapé amin ül a tömeg.
Kis gulyásbalhé volt Csanádon, Sanyi és Dia szervezésében. A félhétre kikiáltott kezdési időpontot elkéstük egy fél órával, de nagyon jó kis party kerekedett belöle így is. A frankó gulyáslevest finom túrósrétessel folytottuk le, aztán Vili Szerencsről importált csokijait végeztük ki különös kegyetlenséggel. Utánna még spájzburgereket ettünk: kolbászkarikák, lilahagymával, sajttal... (pont jó így felidézni a böjti időszak kezdetén, most is összefut a számban a nyál) A keménymag ezután - ahogy párolgott a társaság nagy része - tetőtéri fimnézéssel múlatta az időt. EDEN LAKE. Menekülős túlélős (túlélni próbálós) triller, nekem vacak volt, mert jó mélyre levitt és nem hozott fel onnan, nem adott feloldozást a végére, nem tett igazságot, ugyhogy ejj..... Ez a kép (persze a felső) a két tetőtérben bekövetkezett filmek közti szünetben keletkezett amikor a köménymag épp hazainduló versenyzőit búcsúztattuk. Álmosan és gasztronómiai befogadóképességünk határán gyüjtöttünk erőt a 2. filmhez amit már csak én bírtam nyitott szemmel, de cseppnyi elbóbiskolás után szembesültem azzal, hogy a felirat egy idő után nagy tufabunkó négyzetek formájában válik olvashatatlanná... úgyhogy feladtam én is ekkor (kb 4:00 óra) Engedtem az álommanók csábításának...
A film kötelező darab, a "ratyi" :) címe ellenére is. A idétlen B kategóriás amerikai vígjátékokra asszociáltam a magyar cím alapján, de ez nem dönthet abban, hogy megnézzek egy filmet, vagy sem. Ezt egészen pontosan a Bárányok hallgatnak óta tudom, talán az volt az utolsó film, amit pont a címe miatt nem kívántam megnézni. Aztán mennyire kellemes csalódás ért akkor is... és most is! Amilyen félresikerült a magyar címe, annyira briliáns a magyar szinkronnal. Mestermunka! Külön gratula a szinkron miatt is! Adott egy festői hangulatú középkorból éppségben megmaradt kisváros Belgiumban, amit turisták épp úgy látogatnak, mint meló után meghúzódó, megpihenő bérgyilkosok... sok zeg-zug... van ilyen szó? Hogy zeg-zug? :) Ha létezik film turizmus (miért ne létezhetne) akkor ez most jót tett ennek a kisvárosnak, az embernek kedve támad elutazni ide. Minden adott itt csodás élethez.. kinek támadna kedve itt meghalni?! Colin Farrell egy egyszerű szeretni való nagy gyerek, én nagyon jól rajta van a karakterén... ezzel annyira belopta magát a szívembe mint az Amerikai szépségben Kevin Spacey. Mesterien kidolgozott karakterek, fantasztikus színészi játék, mondjuk hálás szerepek egy groteszk remekműben. Hemzsegő helyzetkomikumok, valódi hús-vér dialógusok. Apró részletekig jelen van minden egy jó filmhez és össze is hozták! Látnotok kell! Telitalálat!
Na igen. Vannak az embernek időszakai, asszem a január a PIRÍTÓS kenyér felfedezéséből állt a számomra. Elég sokat megetem ebből az egyszerű, könnyen elkészíthető étekből. Úgy az igazi, ha aranybarna a kenyér (nem szénné égett, de az aranybarna és a szénné égett között időben talán egy perc ha van...) szóval az aranybarna toastkenyér amíg forró, addig szétkenünk egy szép egészséges (vagy akár több) fokhagymagerezdet mindkét oldalán,(origi 5let from Luigi) ezután jön a vaj (ez csak az egyik oldalára kerül, bátran nagyvonalúan, legjobb ha sós vajat használunk...) Majd hamm, megeszük az egészet, ha maradt fokhagyma csonk, akkor azt is együk meg hozzá... Sörrel vagy szénsavas üdítővel a legjobb, ha marja a torkunkat az ital, az annak a jele, hogy rendesen megfokhagymáztuk az egészet. Na mindezek után kerülhet sor a csoportképre, jó fokhagymás illatok között oldott hangulatban a normál csoportképek után egy feszítőssel tettünk pontot (majdnem) a nap végére.
A második pirítós partin megfogalmazódó trillógiát ezennel abszolváltuk! (Ezt az abszolválós kifejezést mindig a Palik mondta a TV-ben a forma1-es versenyeken... mindig mindenki abszolválta a köröket... szerintem idétlenül hangzik, de sebaj...)
Nem kellett nagyon megeröltetni magunkat, hogy megint kint találjuk magunkat Sükösdön, immáron 3. alkalommal rendezzük a piritós-világmegváltós-dugigzabálós-filmnézős-végül beszunnyadós estét.
Így jó. Így kell lazítani, így kell a feszültséget (már ha van) leengedni. Miért jó ez? Képzeljétek el: Kimegy egy maroknyi ember autókkal Sükösdre, kapunyitás, beállás rituáléja után jön a "kamrából talicskával fát hozunk rituáléja", rendes igazi akácfát, ebből még nem lopták ki a fűtőértéket, fűt mint a pokol...
lassan betárazzuk a fát a régi sparhejtba, ahogy melegszünk, lassan lekerülnek a téli cuccok, előkerülnek a nassok, a kenyérpirítók, pirítós kenyerek, fokhagyma, vaj, kekszek, csokik, sütemények, mandarin... hej de szép dolog ez. Kulturált lassú asztalkörbeülős táplálkozós rituálé következik. Ez órákig is eltarthat, kellemes állapot. Asztal fölött nagy világmegváltás... hej de finom.... csupa olyan ember akit kedvelsz, mind egy asztalnál, elégedetten tömik a búrájukat és közben eszmecserét folytatnak... Aztán valamikor későn (nem nézik az órát, nem hajtja őket a tatár, itt megáll az idő, vagy csak nincs szerepe...) szóval valamikor későn elnyúlnak egy szobával beljebb egy nagy ágyon és rágyújtanak... (na nem a cigire, senki sem bagózik közülük...) egy filmre. Néha meg kell pakolni a tűzhelyt, ne hüljönn ki a szoba, ilyenkor pattog a fa, nyugodt minden, néha beleszendergünk a filmbe, dehát ez már csak ilyen... Közben kint farkasordító a hideg. Néha vakkantanak a kutyák, szerintem szívesen cserélnének velünk. Főleg a 'kisördög', ő az elevenebb, bátrabb kis kutyu... Amikor a kapunyitás rituáléja megy mindig rakétaként rohan elénk, nagyon örül, hogy élet költözik a házba... Na a képek: Az első képen Tomi kezei között az a ciklámen szinű szörnyűség egy nagyon finom torta volt, marcipán bevonattal. Na jó az igazsághoz hozzátartozik, hogy az a bevonat finomabb volt mint a torta (köszönet a tortáért Csovinak, aki megmentette a kidobástól ezt a marcipánnal bevont remekművet!) Először azt fejtettük le a tortáról, majd a végére maradt az a csupasz tészta... hááát.... ja. Gyerekkorunkba ilyet teszünk, valszeg kaptunk volna a kezeinkre a szülőktől... :) Az utolsó képen meg azt láthatjátok, hogy a három elvetemült bárholelalvó, hogy birkózik meg egymás társaságával és az álommanókkal. Jóccakát, mára ennyi.
Szép dolog is az az elmúlás... :) A Bizottság zenéje jutott eszembe, tény, hogy tagadhatatlanul múlik az idő. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy kb. 15 éve nyomtuk be Zsuzsánál (special thanx to Zsuzsa) ezt megelőzően házi készítésű pizzánkat. Még kimondani is sok 15 év... persze mintha tegnap történt volna. Az egész mostani pizzázás ötlete spontán alakult, egy ártatlan sörözésnek indult a Malomban egy hete, aztán valahogy jött a multidéző pizzázás 5lete és tessék! Már itt is voltunk. Semmi sem változott. Lélekben ugyanazok a gyerkőcök ülnek az asztalnál... Igazi kellemes múltidéző pillanatok voltak, ha minden igaz, tavasszal folyt. köv. a kertben. (Remélhetőleg idén tavasszal és nem 15 év múlva! :)
A nagy sikerre való tekintettel, szinte kötelezőnek tekintettük a Sükösdi pirítós parti megismétlését, a kenyérpirítók mellett most jobban felkészülve mentünk ki, rutinossan annyi fát bekészítettünk, amivel az egész telet ki lehetne húzni (mit nekünk gáz válság...) valamint a Chovi féle mini ishlerek mellett elfogyasztottuk a kisérleti (fél perc alatt elfogyós) somlóit is. Nyomai még felfedezhetők a felső fotó jobb alsó sarkában. Csui tárlatvezetésében megnéztük a pincét, majd késő éjszakában még egy filmet is. Az éjszaka majdnem csenben telt, leszámítva a horkolásunkat, ill. a kinti garázsban csettegőn alvó Chovit ugató kutyákat. A kezdési idő áthelyezése csak fél sikert hozott, mert hiába kezdődött korábban a buli, másnap képtelenek voltunk (megintcsak) időben fölkelni. 11 körül "kipattantunk" az ágyból, kis pakolás után 12 után sikerült is hazaindulni. Lehet, hogy Sükösdi trillógia lesz az ártatlan kenyérpirítós összejövetelből? Még erre is van sansz! :)
majd aznap már sehova. (Pedig nagyon jó lett volna, mert talán többet láttunk volna a gyönyörű Lengyel túloldalból is)A hátizsákokat jól elmértük, megint mindenki rajtunk kívül ultrakönnyű kis retikülökkel mászkált a mi nagypakkunkhoz képest. Persze mi felkészültünk arra is, hogy matrac és hálózsákba töltjük kint az éjszakát. Hát erre nem kellett volna készülnünk. Jó nagy alvás után reggel (mint előző reggel is) szakadó esőre ébredtünk, ami később megint elállt, ekkor egy svédasztalos reggelit, majd egy pompás panorámás defekálást követően felindultunk a Rysy csúcsára. Ez innen még egy 250 m-es 
szintkülönbséget jelentett. Vasárnap reggel kb 9:00kor elértük a Rysy csúcsát (2500m) üröm az örömben, hogy a nagy felhőben, ködben sajnos elég sovány volt a látótávolság, pedig nagyon vágytam rá, hogy gyerekkorom óta csodált Morskie Okot megláthassam fentről is innen a Tengerszem csúcsról. Sajnos ez nem valósult meg, ezért még vissza kell jönnünk ide. Jó hangulatú túra volt, utánna napokig tartó izomlázzal :)
Ja, most ahogy így utólag nézem a "bréking nyúz" annyi, hogy Csabi cserélte a vasát egy Suzuki SV650-re! Ezen a képen itt fönt középen még a yamahával nyomul a kis hamis! :) 
Itt meg az ugrálós képek sorozathoz egy adalék, a pikantériája csupán annyi, hogy Csui úgy kapta el a pillanatot, mintha a motoron térdelnék! :)
amikor a köménymag épp hazainduló versenyzőit búcsúztattuk. Álmosan és gasztronómiai befogadóképességünk határán gyüjtöttünk erőt a 2. filmhez amit már csak én bírtam nyitott szemmel, de cseppnyi elbóbiskolás után szembesültem azzal, hogy a felirat egy idő után nagy tufabunkó négyzetek formájában válik olvashatatlanná... úgyhogy feladtam én is ekkor (kb 4:00 óra) Engedtem az álommanók csábításának...
A második pirítós partin megfogalmazódó trillógiát ezennel abszolváltuk! (Ezt az abszolválós kifejezést mindig a Palik mondta a TV-ben a forma1-es versenyeken... mindig mindenki abszolválta a köröket... szerintem idétlenül hangzik, de sebaj...)
lassan lekerülnek a téli cuccok, előkerülnek a nassok, a kenyérpirítók, pirítós kenyerek, fokhagyma, vaj, kekszek, csokik, sütemények, mandarin... hej de szép dolog ez. Kulturált lassú asztalkörbeülős táplálkozós rituálé következik. Ez órákig is eltarthat, kellemes állapot. Asztal fölött nagy világmegváltás... hej de finom.... csupa olyan ember akit kedvelsz, mind egy asztalnál, elégedetten tömik a búrájukat és közben eszmecserét folytatnak...
Néha meg kell pakolni a tűzhelyt, ne hüljönn ki a szoba, ilyenkor pattog a fa, nyugodt minden, néha beleszendergünk a filmbe, dehát ez már csak ilyen... Közben kint farkasordító a hideg. Néha vakkantanak a kutyák, szerintem szívesen cserélnének velünk. Főleg a 'kisördög', ő az elevenebb, bátrabb kis kutyu... Amikor a kapunyitás rituáléja megy mindig rakétaként rohan elénk, nagyon örül, hogy élet költözik a házba...
